Béke

 Atkinson-Hilgard: Pszichológia, szociálpszichológiai fejezet, feladat: Ha mi lennénk egy politikai kampány irányítója, hogyan keltenénk fel a nem túl érdeklődő csoportok figyelmét? És hogyan az elmélyültebbekét? Esetleg lehetséges-e, hogy mind a kettőt megszólítjuk? Az ismeretek alapján oldjuk meg,

A nem túlérdeklődő közönséget mindenképpen a perifériás vagy mellékúti meggyőzéssel igézném meg. Ezen belül főként a kontextusbeli sajátosságokat hangsúlyoznám, továbbmenve a fizikai vonzerő lehetőségét aknáznám ki, ami főként a közlemény által lehetségesen bekövetkező „kellemességet” segítene indukálni. A klasszikus kondicionálás elvét követve, az egyén a kellemesség emócióját, mint feltétlen ingert (UCS) asszociálja a semleges ingerként (CS) jelentkező politikai párthoz. Ez a tanulás természetesen a sorozatos párosítások révén, a tanulási fázis következtében válik lehetségessé. A perifériás meggyőzés része a heurisztikák figyelembe vétele, éppen ezért lehetőleg minél több, egyszerűen és tömören megfogalmazott erős érv hallatsszon el, így több érv esetén nagyobb a meggyőzés valószínűsége. Maga a fizikai vonzerőre alapozott perifériás meggyőzés azt is lehetővé teszi, hogy a sokak által elfogadott „Minden politikus hazudik” heurisztikát kiküszöböljük.(legalább részben)

A központi úton történő meggyőzés az elmélyültebben gondolkodókat hivatott meggyőzni. Ez főként az érvek erősségében,tartalmiságában merülhet ki, hiszen a feldolgozásvalószínűségi elmélet kimondja, hogy a kontinuum  bizonyos részén lévők hajlandóak  feldolgozni az üzenetet, és nem csak a formaiságok révén döntenek. Ezek többnyire azok az emberek, akik világosan tisztában vannak saját érdekükkel, és a kampány hirdetés ezt ki is hangsúlyozza az erős érvek mellett.A közlés természetesen minden esetben egyoldalú

Továbbá az Miller, G.R., által deklarált meggyőzés elősegítő bizonyos szószerkezetek:

Csoportjaik: virtue device - erénykapcsoló poison device - méregkapcsolótestimonial device - tanúbizonyság kapcsoló together device – konformitáskapcsoló (wikipédián rajta van egy kicsit részletesebben, de mint sok könyvet, ezt sem fordították le magyarra)

Releváns tényező, hogy a meggyőző szószerkezetek koherensek legyenek a befogadók érzelmeikkel,hiedelmeikkel(Arisztotelész: retorika)érdekeikkel.

Továbbmenve az érveket és az elhangzott mondatokat úgy kell rendezni, hogy azoka  befogadóban disszonanciát keltsenek, továbbá a hirdetés közleménye sugalmazza a disszonancia redukció lehetőségét. Ezt egyebek mellett úgy lehet elérni, hogy az előbb tárgyalt központi úton hangsúlyozzuk az egnyén felelősségét az esetlegesen kialakulóban lévő , vagy a már kialakult rossz dolgok miatt, és a hamis dilemmát alkalmazva, egy alternatívát nyújtunk,nevezetesen hogymondjuk szavazzon a pártra(Velünk, vagy ellenünk hamis dilemma)

Atkinson & Hilgard : „Pszichológia” című könyvének szociálpszichológiai fejezete.

Ismeretek alapján oldjuk meg: Egy diák rosszul vizsgázik és noha tudja hogy nem tanult eleget, a vizsgáztató az alapvető attribúciós hibát elkövetve butának hiszi. Egyes kutatók szerint az alapvető attribúciós hiba idővel felszámolódik. A rossz vizsgaszereplésből kiindulva vizsgálja meg az önbeteljesítő jóslatok és sztereotípiák felhasználásával a fenti állítás logikáját.

Mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy minden pedagógus,vizsgáztató,  a diákokra mint embercsoportokra vonatkozó sémával, közismert néven, sztereotípiával rendelkezik.Gyakran mondják, vagy vizuálják például, hogy ennek és ennek mily értelmes tekintete van, esetleg  a megnyilvánulása mond nekünk valamit vagy hallottunk  az adott diákról „ egy-két jót”, ezért a jelenlegi információinkon túlmutató sztereotip következtetéseket vonunk le az egyénről. De az oktatók már az első milliszekundum alatt kategorizálják a diákokat,úgy mint mindenki mást az Atkinson könyvében részletezett módon,nevezetesen kor,nem, és etnikai hovatartozás alapján Megnyilvánulásból, metakommunikatív eseményekből az oktatók például az is megállapíthatják valakiről, „hogy ez vagy az  nem egy ész”. Az új információkra válaszul az oktató gőzerővel keresi az információhoz leginkább illő sémát, amelyben például bele van foglalva a „nem egy ész” egyén  külső sztereotip jegyei és reakciói. Tehát az oktatók a már előzetesen meglévő sémáik alapján kategorizálják az egyéneket  egy bizonyos pontig. A feladatban említett sztereotípia, nevezetesen hogy „valaki akkor és csak akkor szubintelligens , ha rosszul vizsgázik” , a logikai bikondicionális révén fordítva is igaz: ha valaki szubintelligens ,akkor rosszul vizsgázik. És ha valakit előzetesen is a buta kategóriába sorolunk bele, és ténylegesen rosszul vizsgázik, akkor az oktató által aktivált sztereotípia megerősítődik , a vizsgáztató fejében pedig tanúbizonyságot nyer:”tudtam hogy rossz dolgozatot ír, olyan értelmetlen kisugárzása van”

És valóban rosszat írt. Ez a sztereotípia önbeteljesítő ereje, amely egyfajta „önbeteljesítő jóslat”ként is felfogható. Ugyanis a sztereotipikus viselkedés a sztereotipizált személyekben is az eredeti sztereotípiának megfelelő viselkedést vált ki. A személyekben a sztereotip fenyegetettség által indukált szorongás és az emiatt bekövetkező teljesítménycsökkenés valószínűsíthető. Vagy másként, ahogy az ideomotoros cselekvés elmélete magyarázni véli, elég csak  a sztereotipikus viselkedésre gondolni, és nyomban hajlamosak vagyunk azt öntudatlan módon reprezentálni.

Abban az esetben, amikor  a diák előbb rosszul, utóbb jól vizsgázik, mitsem változtat a helyzeten.Ugyanis az adott diákra vonatkozó séma, az elsőbbségi hatás elvének engedve, már kialakult, és az új információknak már nem tulajdonítunk kellő relevanciát,ezért ezek az információk sémavezérelté válnak, és igazodnak a sémákhoz.

Az a tény pedig, hogy az alapvető attribúciós hiba idővel felszámolódik,csak is az adott diákra vonatkozó, a pedagógus által megítélt relevancia növekedésnek tudható be. HA ugyanis nő a relevancia az oktató szemében a diákra vonatkozólag, akkor hajlamosabb a szeretotípia mentes megítélésre, melyet mint folyamatot, az Atkinson által említésre méltónak talál Fiske és Neuberg individuációs folyamatábrája demonstrál.

 ÉS a szóbanforgó benyomásformálási folyamatábra:

Reggel 7-kor mély alvás helyett

Durva harangszóra ébredek

Szemem karikás, hangom mély

Kint százával tündököl a rusnya tél

Fejemben vészjósló tünetek terjednek

Bűneimért a mindenható verjen meg

Talán év végén fenyeget a bukás

Mégsem lehetek egy magatehetetlen kukás

Alig várom hogy feleljek

Miként várom hogy örömmel megteljek

Várom,de nincs messze a lelki tisztulás

EZ éppen nem egy Freudi elszólás?

Végtére is, ha hülye lennék

A kerti fánkon hófehéren lengenék

Úgy gondolom tehát az akarat számít

Mely a korlátunkon a leginkább tágít

"Atkinson & Hilgard : Pszichológia" című könyvben egy gondolkodtató feladatot adtak az olvasóknak: A behaviorista klasszikus kondicionálás elméletével magyarázzuk meg a pánikrohamok kialakulását és alapjában a pánikbetegséget.

A pánikbetegség definíciója szerint a neurózisban szenvedőkre spontán tör rá a félelem, ami maga után vonja a fiziológiai értékek megváltozását, vagyis a pánikroham kialakulását.

 A beteg a klasszikus kondicionálás metódusával jár el, amikor kiszélesíti  betegségének tárgykörét.

A feltétlen inger(UCS) maga a félelem, vagy valamilyen más tényező , amely a pánikrohamok lezajlását indukálja, amely  a feltétlen biológiai válasz(UCR). Az alany  a feltétlen ingert önkéntelenül összekapcsolja egy másik, feltételes ingerrel(CS),  nevezetesen egy olyan ingerrel, amely kontiguitásban áll UCS-el, továbbá a beteg elméjében relevánsabb tényező a Rescorla által alátámasztott bejósolhatóság, vagyis hogy CS megbízhatóan jelzi  a pánikroham kialakulását. CS lehet például az, ami ismételten a pánikroham előtt van: Például az illető, akinek pánikrohamai többedszerre egy sötét utcában törnek rá, akkor már maga a sötét utca látványa kiváltja benne a feltételes választ(CR), noha CS egy semleges inger volt.A beteg felismerte az egybeeséseket(kontigenciákat),nevezetesen a sötét utca és a pánikroham tényét, és ezzel a sötét  utca(CS) meg szerezte UCS hatékonyságát, ami annyit jelent, hogy sine gua non  már önmagában is kiváltja  a (feltételes)választ. Hogy ha CS következetes bejóslója UCS-nek, akkor jelenléte "veszélyt", hiánya "biztonságot" reprezentál. HA nem megbízható, akkor a beteg folytonos szrorongást kell megéljen. Ezt jól mutatja Atkinson hétköznapi példája: az a gyermek, akinek az orvos azt mondja, hogy "most egy picit fájni fog", csaka  vészjelzés után szorong, viszont aza gyermek, akinek az orvos folyamatosan azt mondja, hogy " nem fog fájni"(közben pedig igen), folyamatosan szorong . Az illető továbbá, kiterjesztheti CS tárgykörét a generalizációs folyamattal, ugyanis Cs-re hasonlíto sok más inger is kiválthatja. Eddigi példával élve, az alanyunk kezdetben minden "sötét utcá"-ban félni fog, de ez kordában tartható a generalizáció ellenlábasával, a diszkriminációval: differenciális megerősítés révén, le szűkül a félelem tárgyköre, ugyanis ha CS-t sorozatosan nem követi UCS, akkor a kapcsolat kioltódik.

Megjegyzem: abszolút laikus vagyok,de jövőre felveszem fakultáció cíména pszichológiát.